Nagy Anikó

coach, tréner

Élj jól!

"Nem lehet olyan álom, amelynek az eléréséhez ne lenne elegendő erőd."
Richard Bach

Hogyan tud új lehetőséget teremteni egy másik nézőpont

2019-08-19

Régóta foglalkoztat a hajléktalanság kérdése és az önkéntesség témája is.

Elnézve a hajléktalanokat, sokszor nem értem, hogy nekik miért az a sors jutott és méltatlannak tartom a helyzetüket, hogy az utcán élnek és kéregetni kényszerülnek. Némelyiken azt szoktam érezni, hogy ha kapna egy kis segítséget, akkor kiemelkedhetne onnan és normális életet élhetne, újra hasznos tagja lehetne a társadalomnak.

Az önkéntességgel hosszú évekkel ezelőtt kerültem először kapcsolatba. És azóta bár ritkán, de amikor lehetőségem adódik, segítek. Akár beszállok közös gyűjtésekbe, vagy télen rakok össze cipős dobozba ajándékot gyerekeknek és az általam már nem hordott ruháimat is mindig az adományboltba viszem a rászorulóknak. Egy ideje érzem, hogy gyakrabban szeretném csinálni, de hiába kerestem a lehetőségeket, nem találtam olyat, amibe teljes szívemet, lelkemet bele tudtam volna tenni és azt mondani, hogy igen, ez az, itt kicsit hozzá tudok járulni a világ jobbá tételéhez.

Egy kedves ismerősömmel beszélgettem erről – úgy 1 évvel ezelőtt – és ő mondta, hogy ne keressem, hanem hagyjam, hogy rám találjon. Ez a mondata akkor nagyon megfogott.

És pár héttel ezelőtt megtörtént, ideért.

Mentem az utcán és odalépett hozzám egy fiatalember, hogy tudnék-e neki segíteni. Bár szegényesebben módon, de rendesen fel volt öltözve. Egész halkan beszélt, visszafogottan, görnyedt testtartással. Mondta, hogy ennivalóra kérne pénzt. Érződött, hogy szégyelli emiatt magát.

Nem messze volt egy bolt, kérdeztem tőle, hogy jó-e, ha együtt bemegyünk és veszek neki valamit. Mondta, hogy igen. Hogy oldjam a feszültséget, kedvesen és a lehető legtermészetesebb módon viselkedtem. Közben megosztotta velem, hogy másnap megy interjúra, egy mosogatói pozícióra, de ha az nem sikerülne, nincs elkeseredve, mert hétfőn is lesz neki egy másik, az egy betanított, csomagolói állás. Szimpatikus volt a pozitív gondolkodása.

A péksüteményeknél kezdtünk, kérdeztem, mit szeretne enni. Megállapodtunk a szendvicsben. Hozzátette a maga részét, mert mondta, hogy vaja még van. A szeletelt kenyeret választotta, hogy azzal könnyebben tud bánni. Nagyon szerényen viselkedett. A felvágottaknál kérte, hogy válasszak én neki, nem szeretne ő.

Majd az üdítőkre mutattam, hogy onnan is hozzon egyet és kérdezte, hogy kólát szabad-e neki. Mosolyogva bólintottam, hogy persze, bármit. Izgatottan nyúlt érte és tette a kosárba, amit át is vett tőlem. Érdeklődtem, hogy zöldséget, kovászos uborkát, esetleg csalamádét kér-e a szendvics mellé. Mondta, hogy nagyon rég evett már ilyeneket. A vásárlást egy tábla csoki koronázta.

Többször elmondta, hogy most nagyon zavarban van és kellemetlenül érzi magát. Próbáltam megnyugtatni, hogy ne tegye, én ajánlottam fel a segítséget. Érdeklődött, hogy ahol én dolgozom, ott lenne-e esetleg valami állás és még önéletrajzot is tud adni. Jó volt hallani, hogy aktívan tesz azért, hogy munkát vállaljon.

Sorban állás közben kérdezte, hogyan tudná viszonozni. Mondtam neki, hogy nekem sehogy, de kívánom, hogy mihamarabb sikerüljön elhelyezkednie. Kifizettem az élelmiszereket, ő elpakolta a hátizsákjába, majd a bolt előtt – szép napot kívánva egymásnak- elbúcsúztunk.

Apróság, ami nekem 10 percembe és egy kevés pénzembe került, de bízom benne, hogy neki adott egy pozitív löketet és legközelebb már be tud vásárolni magának.

Mindemellett pedig nekem elég volt megváltoztatnom a gondolkodásomat valamiről, más szemszögből ránéznem arra, ami régóta foglalkoztatott és megtaláltam rá a megoldást.